Rólam
Dóri vagyok, a felvidéki Pereden nőttem fel, azóta is itt élek. Fotózással hivatásszerűen 2022 óta foglalkozom, de gyerekkorom óta része az életemnek - mint sokan a szakmában, én is a szüleim telefonjával fotóztam tájakat, a háziállatainkat, míg tizenévesen már saját fényképezőgépet kértem a szülinapomra. Kompakt gépemmel már akkor is fényképeztem a barátaimat, egy-egy eseményt a falunkban. Esküvőfotóssá válni egy nagyon távoli álom volt számomra, annyira távoli, hogy hagytam, más irányba sodorjon az élet, egészen huszonkét éves koromig, amikor végre megvettem az első tükörreflexes gépemet.
Mindig is vonzottak a művészetek, a kreativitás, imádtam mindent, ami szép. Művészettörténetből érettségiztem, és mivel rajongtam a költészetért, a pozsonyi Comenius Egyetemen tanultam tovább magyar nyelv és esztétika tanári szakpárosításban. Az utolsó évemben, amint kezembe vettem a másodkézből vett tükörreflexes gépemet, azonnal tudtam, hogy ez nem csak hobbi a számomra, hanem igazi szenvedély. Játszani a fényekkel, színekkel, megtervezni a tökéletes helyszínt, díszletet egy-egy fotózás kapcsán, végül megszerkeszteni a fotókat sajátos árnyalatot, hangulatot adva nekik, egyedi műalkotássá tenni őket - tudtam, hogy ezután csakis ezt szeretném csinálni.
.jpg)



Megjegyzések
Megjegyzés küldése